Az elhagyatott japán elemi iskola történetének felfedezése mélyen a Nara-hegységben indul, ahol két felfedező egy egykori, gyerekek által naponta járt meredek ösvényen kapaszkodik fel. A hegy tetején található iskola egyfajta időutazás: a nyolcvanas évek óta érintetlen, és egy múltbéli közösség lenyomata maradt fenn benne.
Az épület múltját a kutatók egészen az 1870-es évekig vezették vissza, amikor még egy völgyben állt. Az infrastruktúra változása, például egy közeli gát építése miatt, a falu és az iskola a hegy tetejére költözött, ahová generációk jártak tanulni – még télen is, amikor a gyerekeknek több tíz kilónyi szenet kellett felhordani a fűtéshez.
Különös figyelmet kap a japán oktatási rendszer szellemisége: az önállóságra nevelés, a közösségi felelősségvállalás, a gyerekek részvétele a napi takarításban és ételkészítésben, valamint a természetes és kreatív tanulási környezet szerepe. A helyszínen megállt az idő: a tanári szoba, taneszközök, személyes tárgyak, sőt, a gyerekek régi összeállításai és művészeti alkotásai is sértetlenül megmaradtak, így bepillantást engedve egy letűnt világba.
A beszélgetés során arra is rámutatnak, hogyan alakult át a japán vidéki élet: ipari leépülés, elvándorlás, fogyatkozó gyerekszám és végül az iskola bezárása. Felmerülnek olyan kérdések, hogy mi tartja életben egy vidéki közösség identitását, milyen jelentőséggel bír egy iskola társadalmi szinten, illetve mit jelent a helyi természeti és kulturális örökség megőrzése.
