Portugália középső hegyeinek mélyén rejtőzik egy elfeledett 17. századi főúri rezidencia, amelyet évtizedeken át nem nyitottak ki, miután az utolsó lakó távozott. Belépve az idő megállt: bútorok, levelek és használati tárgyak hevernek ott, ahol több mint fél évszázada hagyták őket. A ház kialakítása a korszak gazdagságát és mindennapjait tükrözi, miközben a vidéki élet meghatározó elemei – a gazdálkodás, a munkások szállásai, a borospince és az impozáns konyha – mind felfedezhetők.
Különleges figyelmet érdemelnek a mennyezeti freskók, amelyeket a 18. században egy ismert művész készített, és Portugáliában is rendkívül ritka, hogy ilyen állapotban fennmaradtak. Időutazásként hatnak a faragott fa- és bőrmunka bútorok, valamint a kastély, avagy „solar” építészeti megoldásai, amelyeket eredetileg arisztokrata és jómódú családok számára hoztak létre. Ezek a részletek a hazai művészi hagyományokba és társadalmi hierarchiába is betekintést nyújtanak.
A birtok sötétebb részleteit egy helyi legenda árnyalja: sokan hiszik, hogy a kápolna alatt egy fiatal nőt temettek el élve, akinek szelleme viharos éjszakákon is hallható. Az épület történetét két család generációkon átívelő sorsa szövi át, míg az itt éltek mindennapjait festmények és relikviák elevenítik fel – akár a köznép reális ábrázolásai, akár a családi címerek és vallási motívumok formájában.
