Az 1970-es évek rockzenéjét általában néhány ikonikus zenekar uralja a köztudatban, mégis voltak olyan együttesek, amelyek meghatározták a korszak hangzását, de mára szinte teljesen elfelejtették őket. Ezek a zenekarok gyakran inspirálták a következő generációkat, ám a siker és elismerés elmaradt tőlük.
A Big Star, a memphisi formáció, igazi power pop klasszikusokat alkotott. Dalai időtlenek, és számos későbbi zenekarra is hatást gyakoroltak. Bár slágereik ismerősen csenghetnek a fiatalabb generációk számára is — például sorozatok révén —, a kiadói támogatás hiánya és a rossz promóció miatt ők sem tudtak széles körben ismertté válni.
A Nazz, Todd Rundgren korai zenekara, a brit invázió dallamvilágát keverte keményebb amerikai gitárhangzással, így teremtve meg a hetvenes évek rockjának egyik alapját. Ugyanakkor a zenekari harcok és Rundgren szólókarrierje miatt széthullottak, így kevesen emlékeznek rájuk, annak ellenére, hogy nagy hatást gyakoroltak a korszakra.
A The Illusion a New York-i pszichedelikus rock színteret képviselte, kísérletező és szenvedélyes zenéjükkel közel kerültek az áttöréshez, de sosem nyerték el a tömegsikert, főként a hosszabb, rádióbarátlan dalstruktúrák és a független kiadói háttér miatt.
A Glass Harp progresszív megközelítéssel, személyes hangvételű dalokkal kísérletezett. Bár kiemelkedő hangszeres tudással rendelkeztek, a mainstream rock kategóriákba nehezen illettek bele. A későbbi keresztény zenei kapcsolatok miatt is sokan megfeledkeztek róluk.
Végül a brit High Tide extrém, sötét hangzásával a pszichedelikus rock és a korai heavy metal határán mozgott, de túl előremutató volt a kor közönsége számára. Fájlalhatjuk, hogy ezek a bandák nem kapták meg az őket megillető figyelmet, hiszen dal- és hangzásviláguk máig elevenen hat más zenekarokra.
