Az interjúban egy férfi őszintén mesél a több mint húsz éve tartó életéről gyógyíthatatlan rákkal, különös tekintettel a személyes, nem orvosi aspektusokra. A beszélgetés bemutatja, miként változott meg a gondolkodása, prioritásai és kapcsolatai a betegség felfedezése után.
Felmerül a kérdés, hogy miként dolgozta fel azt az időszakot, amikor még nem volt biztos diagnózis, csak tartós fájdalom és bizonytalanság. Az interjúban kitérnek arra is, hogyan reagált a közvetlen környezete, valamint hogy milyen pszichológiai eszközökkel próbált megbirkózni a folyamatos bizonytalansággal, amely nemcsak az egészségére, de minden életterületére hatott.
Érdekes téma, hogy a rákos megbetegedések kezelése mennyit fejlődött, és hogy egyre több ember él együtt hosszan egy krónikus, de nem gyógyítható betegséggel – ezt a „zombi” létformát is megvitatják. Az elhangzottak társadalmi és emberi oldalát további kérdések árnyalják: hogyan lehet őszinte párbeszédet folytatni a betegekkel, mennyire fontos a kívülállók részéről a valódi együttérzés, és mit jelent pozitívnak maradni az ilyen helyzetekben.
Az interjú végén szó esik arról, hogy az állandó bizonytalanság észlelése milyen hatással lehet a kockázatvállalásra, valamint arról, hogy milyen életbölcsességeket érdemes magunkkal vinni a nehéz időszakokból. A narratíván keresztül a néző betekintést kap abba, hogyan lehet feldolgozni az élet nagy kérdéseit, amikor minden nap új kihívásokat tartogat.
