Ed Buffman, egy egykori amerikai haditengerész, személyes élményeit osztja meg, miközben a második világháborús USS Missouri csatahajón szolgált. Emlékeit felelevenítve elmeséli, milyen érzés volt ifjúként, mindössze 18 évesen csatlakozni a haditengerészet kötelékébe, ahol már az indulástól kezdve rendkívüli tapasztalatok érték.
Buffman retrospektívje megrajzolja az ifjúkori gondolatokat: hogyan dolgozta fel a háború jelentette bizonytalanságot, félelmet és az új felelősségeket. A beszélgetés során szóba kerülnek a USS Missouri fedélzetén eltöltött hétköznapok, a fegyelem és a barátságok alakulása — illetve azok a szokások, amelyeket a legénység gyorsan elhagyott a komfort vagy a rutin kedvéért.
Lebilincselő részletek hangzanak el a Japán felé tartó út eseményeiről, az Iwo Jima térségéből, és az ellenséges támadásokról, különös tekintettel a kamikaze támadás okozta megrázó eseményekre. Buffman megosztja, milyen érzés volt parancsnokként felelni másokért, a harc intenzitását és azt az összetartást, amely a legénység tagjait jellemezte.
Felmerülnek mélyebb filozófiai kérdések is: hogyan viszonyultak a háborús helyzethez a fiatal katonák, mit jelentett számukra a bátorság, és hősként tekintenek-e magukra ma, ennyi év távlatából. Ed beszél a japán kapituláció bejelentésének pillanatairól is — milyen volt elsőként átadni társainak a háború végét jelentő hírt, és hogyan élte meg ezt az örömteli, de egyben megkönnyebbülést hozó szituációt.
A személyes távolságtartás, a trauma feldolgozása, az emlékek újraélése, a visszatérés jelentősége és a család szerepe egyaránt izgalmas kérdésekként jelennek meg az interjú során, lehetőséget adva a nézőknek, hogy átgondolják, mit jelentett akkoriban felnőni, harcolni és hazatérni.
