Marisa Zeppieri személyes történetével indít, amely során gyermekkora óta nehezen megmagyarázható testi tünetekkel küzdött. Válaszokat keresett különböző orvosi rendelőkben, de a visszajelzések sokszor csak leintették: napégés, allergia vagy épp fáradtság volt a diagnózis.
A hosszan tartó bizonytalanság és állandó elutasítás miatt egyre inkább úgy érezte, hogy láthatatlan, mintha senki sem venné komolyan szenvedéseit. Gondolatébresztő kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy miként viszonyulunk azokhoz, akik külsőre egészségesnek tűnnek, mégis súlyos betegségeket hordoznak magukban.
Záró gondolataiban kiemeli a kíváncsiság erejét: hogyan segíthet a nyitott hozzáállás abban, hogy ítélkezés helyett empátiával és megértéssel forduljunk másokhoz. Felveti annak fontosságát, hogy gyakran magunk sem látjuk a teljes képet azok életéből, akik mellettünk állnak, és arra bátorít, hogy kérdezzünk, legyünk nyitottak és érdeklődők – ezáltal támogathatjuk igazán a „láthatatlan” betegek közösségét.
