Az emberiség jövőjéről szóló gondolatkísérletként a videó azt vizsgálja, milyen lehet a világ és maga az emberiség egymillió év múlva. Felmerül, hogy ennyi idő alatt fajunk eljuthat a galaxis legtávolabbi pontjaira, technológiánk pedig gyökeresen átformálhatja testünket, elménket, sőt, időérzékelésünket is.
A galaktikus terjeszkedés lehetőségeit elemezve szó esik a csillagközi utazás különféle technikai megoldásairól, például környező égitestek gravitációs fékjének alkalmazásáról vagy hatalmas generációs űrhajókról. Az is felmerül, vajon milyen gyorsan és milyen módokon népesíthetnénk be a Tejútrendszert, illetve milyen társadalmi és technológiai hálózatok alakulhatnának ki az új kolóniák között.
Kiemelt figyelmet kap az idő szubjektív megtapasztalása: hogyan változna gondolkodásunk, ha például digitális elmék között akár milliószorosára gyorsulhatna a tudatosság, vagy ha éppen hibernációval és „felébredésekkel” szakaszolnánk az életünket? A technológiai fejlődés új időperspektívákat nyithat meg, amelyek mind az egyén, mind a civilizáció szintjén átírják a tapasztalati valóságot.
Az emberi evolúcióval kapcsolatban a videó alternatív jövőképeket tár elénk: lesznek, akik szinte felismerhetetlenül megváltoznak biológiailag, mások viszont szándékosan őrzik a hagyományos emberi formát. Különböző környezetekhez való alkalmazkodás vagy akár kulturális választások végtelen diverzitást eredményezhetnek — megjelenhetnek például vízi emberek, mikrogavitációs testformák, vagy akár gépi tudatok is egyazon „emberi családfán” belül.
A központi kérdések egyike: hol húzódik majd a határ ember és nem ember között, és hogyan marad meg az identitás vagy az emlékezet egy ilyen hosszú idő alatt? Lehetséges, hogy „mi magunk” is átélhetjük ezt a távoli jövőt, ha életmeghosszabbító vagy emlékezeti átviteli technológiák kifejlődnek. A folytonosság, az öntudat és a személyes azonosság új értelmet kaphat egy többszörösen átalakult civilizációban.
