Ebben a mélyen személyes beszélgetésben Anderson Cooper a gyász és veszteség feldolgozásának összetett útjait járja körbe Yiyun Li írónővel, aki két gyermekét is elvesztette öngyilkosság következtében.
A párbeszéd során szóba kerül, mennyire nehéz és elidegenítő lehet szülőként szembenézni a társadalmi előítéletekkel, miközben a gyász természetéről, az emlékezés és feldolgozás különböző formáiról is filozofikus gondolatok hangzanak el. Felmerül: vajon létezik-e „folyamat”, vagy inkább életre szóló állapot a gyász? És hogyan lehet a veszteség árnyékában együtt élni a fájdalmas emlékekkel anélkül, hogy azok teljesen eluralkodjanak az ember életén?
A beszélgetés kitér a családi kapcsolatok bonyolultságára: hogyan érinti a testvéreket egymás elvesztése, milyen szerepe lehet a szülői megértésnek és elfogadásnak, illetve miként változik az otthonban maradt tárgyak, emlékek jelentősége. A gyermekeit elvesztő anya gondolatai rámutatnak arra is, mennyire másként éli meg mindenki a veszteséget, és mennyire fontos a kívülállók érzékenysége, amikor a gyászolókkal találkoznak.
Érdekes kérdések vetődnek fel arról, mit jelent radikálisan elfogadni a visszafordíthatatlant, és hol húzódik a határ a feldolgozás, illetve az emlékezés között. A diskurzus végig sugallja: a fájdalom és az emlékek együttélésének mikéntje mindenkinél egyéni és folyton változó.
