Az epizódban egy több mint 30 éve nem működő arany Omega Seamaster karórát vizsgálnak meg és restaurálnak. Egy különleges tárgy kerül a műhely asztalára: ez az 1950-es évekből származó óra egy családi örökség, amelyet a tulajdonos, Santiago a nagyapjától örökölt. Az óra jelentős esztétikai és műszaki jellemzőket vonultat fel, például a patinás aranytokot, az erősen repedezett plexiüveget és a legendás hippocampus domborítást a hátlapon.
Rögtön az elején feltűnik, hogy az óra számlapja radioaktív rádiummal készült, amit Geiger-számlálóval is megerősítenek. Emiatt speciális védekezési eljárások szükségesek a restaurálás során a por és a részecskék elkerülésére. Az is felmerül, hogy vajon milyen anyagok és régi technológiák rejthetnek veszélyeket napjaink hobbijai során, és hogyan kezelhetők ezek biztonságosan?
A szerelőmunka középpontjában egy klasszikus órás problémát találunk: a toronyóra nem tartja meg a felhúzást, nagy valószínűséggel eltört a főrugó. Megkezdődik a teljes szétszerelés és tisztítás, miközben kitérnek arra is, hogy milyen kihívást jelent a vintage órák szétszedése, az alkatrészek rendszerezése, illetve miként lehet pótolni a régi, különleges, de univerzális alkatrészeket.
Külön figyelmet szentelnek annak is, hogy az automata felhúzó rendszer egyedi felépítésű, illetve bemutatják az óra feltűnő rézszínű szerkezetét, ami az Omega védjegye. Felmerül, hogyan változtak ezek a technológiák az idők során, mit tanulhat belőle a műkedvelő órajavító, és hogyan juthat hozzá megfelelő szerszámokhoz vagy pótalkatrészekhez.
Az adás végig problémákat és váratlan helyzeteket rejt: például hogyan lehet biztonságosabban eltávolítani a radioaktív festéket, hogyan kell a kéziszerszámokat demagnetizálni, vagy miként lehet stílusosan újra lumineszcens festékkel feltölteni a mutatókat, hogy azok illeszkedjenek az óra korához és patinájához.
