Edgar Wright legújabb filmje, a The Running Man új szemszögből közelíti meg Stephen King klasszikus regényét, különös hangsúlyt helyezve a főhős, Ben Richards személyes motivációira és a társadalom kritikájára. Ben egy elnyomó rendszerrel kénytelen szembenézni, miközben kétségbeesetten próbálja megmenteni a lányát.
Az alternatív jövőben játszódó történetben a média, az elit és a kormányzat összefonódása teszi lehetetlenné az egyszerű emberek életét. Az egész ország egy eltorzult valóságshow-vá változik, ahol a túlélés egyenlő a szórakoztatással, a résztvevők sorsa pedig a tömegek kezében van.
Érdekes kérdéseket vet fel a film a manipulált nyilvánosságról, a társadalmi igazságtalanságokról és arról, hogy milyen áron próbál az egyén kitörni az elnyomásból. A főszerepet Glenn Powell játssza, aki egyszerre testesíti meg a hétköznapi apát és a kemény akcióhőst, miközben olyan karakterek támogatják vagy hátráltatják, mint egy kíméletlen producer (Josh Brolin), egy extravagáns műsorvezető (Coleman Domingo) és különböző szövetségesek, illetve ellenfelek.
A film stílusa szándékosan visszafogottabb, mint az 1987-es feldolgozás, ugyanakkor vizuálisan és zeneileg is erőteljes világot teremt. Az akciójelenetek energikusak, a rendező szakmai csapatának – így a világhírű operatőrnek és zeneszerzőnek – is nagy szerepe van abban, hogy a néző egy lélegzetvételnyi szünet nélkül sodródik Ben harcával együtt.
Kiemelt szerepet kap az adaptáció kérdése: mennyit érdemes átvenni az eredeti regényből, és hogyan lehet úgy újrateremteni a történetet, hogy az új közönségnek is izgalmas legyen? Ez a feldolgozás nem csak a rajongóknak szól, hanem azoknak is, akik most találkoznak először a The Running Man világával.
