Ebben a részletes értékelésben új szemszögből mutatják be, hogyan alakult át a Doom széria az új rész, a The Dark Ages megjelenésével. Az akció középpontjába most egy rendkívül hangsúlyos védekező mechanika, a pajzs kerül, amely nemcsak védelmet nyújt, hanem támadófegyverként is kiválóan használható. Az új harci rendszer lényege a parádés ütközetekben rejlik, ahol éles ellentétet képez a hagyományos Doom lendületes áramlata és az új, tudatos döntéshozatalra épülő harcmodor.
A játékmenetben jelentős hangsúlyt kap az erőt és fizikalitást sugárzó karakter, aki szinte földrengésszerű belépőkkel rázza fel a csatatereket. Az újragondolt fegyverarzenál – többek között pajzs alapú közelharci lehetőségekkel és középkori stílusú pusztító eszközökkel – igyekszik frissíteni a megszokott élményt. A megszaporodó, nyíltabb, felfedezésre buzdító pályarészek, valamint az egyedi, lovecrafti ihletésű univerzum is új rétegeket ad a játék világának.
Különös érdekesség, hogy a pályák során nemcsak a megszokott gyalogos harc lelhető fel, hanem epikus, óriás gépekkel vagy sárkányháton zajló összecsapások is színesítik a történetet. Ennek ellenére ezek az elemek vegyes fogadtatásban részesülhetnek jellegükből adódóan.
Témaként felmerül, mennyire képes egy akciójáték megtartani lényegét, miközben jelentősen átalakulnak alapelemei. Mennyire lehet megfelelő az egyensúly a zajos, látványos harcok és a kifinomult, stratégiai megközelítés között? Végül vajon a történetmesélés új színterei elegendőek-e ahhoz, hogy a legendás Slayer karaktere is közelebb kerüljön a játékosokhoz?
