Ebben a videóban egy művész szemszögéből vizsgálják a „same face syndrome” kérdését, vagyis hogy valóban hasonlóvá válnak-e a Disney karakterek arcvonásai és kidolgozása, különösen az utóbbi évek 3D animációs filmjeiben.
A felvetés apropóját az új Disney IP, a Hex előzetese adja, amely viharos reakciókat váltott ki a nézőkből, főleg negatív kritikákat azzal kapcsolatban, hogy a főhős ismét ugyanazokat a karakterjegyeket hordozza, mint a korábbi Disney-hercegnők.
Az alkotó összehasonlítja a mai alkotásokat az 1989–1999 közötti Disney Reneszánsz korszak hercegnőivel, kiemelve, hogy akkor jóval nagyobb volt a változatosság az arcformák és arcvonások között. Ezzel szemben a Tangledtől kezdve dominánssá váltak bizonyos megoldások: nagy, kerek szemek, kis arc, macskaszerű vonások.
Felvetődik a kérdés: az, hogy a karakterek hasonlítanak egymásra, tényleg probléma? Vajon mennyire befolyásolja ez az alkotói szabadságot? Szóba kerül az is, hogy más stúdiók, például a Studio Ghibli karakterei között is erős hasonlóságok fedezhetők fel, mégsem éri emiatt kritika a stúdiót.
A videóban felelevenítik Glenn Keane 1990-es gondolatait is a személyesség fontosságáról az animációban, illetve a karakterek vizuális „aurájáról” és arról, mennyire tudunk kapcsolódni hozzájuk – e jelenség változásait vitatják meg anélkül, hogy egyértelmű végkövetkeztetésre jutnának.
