A Szaturnusz jeges holdjai között Dione különleges helyet foglal el méretével, változatos felszínével és titokzatos múltjával. Egyik fele ősi becsapódásokat őriz, míg más részei simábbak, mintha nem is olyan régen történtek volna rajta átalakulások. Ezek a területek, különösen az úgynevezett „kázmaták”, hatalmas jégtörések, amelyek az egész holdat átszelik, izgalmas nyomokat rejtenek a múlt belső folyamataira nézve.
Az idők során a tudományos kutatást forradalmasító űrszondák – először a Voyager, majd a Cassini – apránként tárták fel Dione arcait. A Cassini felfedezései nyomán kiderült, hogy felszínét nagyrészt vízjég borítja, de kőzetmagja is van. Éles ellentét mutatkozik a hold sötétebb, becsapódásokkal teli fele és a világosabb, „frissített” felszíni régiók között.
A kutatók izgalmas kérdéseket vetnek fel: létezhetett-e valaha felszín alatti óceán, amely összefüggésben lehet a holdat átszelő rejtélyes törésekkel? Lehetséges, hogy a Szaturnusz gravitációs ereje által keltett erők, illetve Dione Enceladussal meglévő pályarezonanciája okozta a melegedést és a felszín átformálódását?
Felszín alatti élet lehetősége is szóba kerül, mivel a Cassini magnetométeres mérései vezető réteget – talán sós óceánt – sejtetnek a jég alatt, bár jelenleg nincsenek aktív kitörések vagy vízgőz-plumák, amelyek biztos nyomát adnák ennek. A jövőbeli kutatások tervezése során Dione továbbra is kiemelt célpont, ahol számos megválaszolatlan kérdés vár a felfedezőkre.
