Képzelj el egy világot, ahol létezik egy digitális hasonmásod, ami annyira valósághű, hogy könnyen összetéveszthető veled. Ez már nem sci-fi: arc-, hang- és egészségügyi adataid alapján digitális klónokat készítenek rólad, amelyeket ma már a repülőtéri biztonsági ellenőrzéstől kezdve hollywoodi filmekig használnak. A technológia elképesztő részletességgel képes rekonstruálni az emberi arcvonásokat, mimikát, sőt, még a bőr fényáteresztését is.
A nagy tech cégek – Google, Meta, Apple – óriási versenyt futnak azért, hogy ők birtokolhassák a legrészletesebb digitális profilokat rólunk. Kérdés, hogy mihez kezdenek ezzel a hatalmas adattömeggel? A biometrikus azonosítás, például arcfelismerés vagy retina szkennelés, mára mindennapossá vált: telefonokat, bankfiókokat nyitunk velük, sőt, már a személyi azonosítás részévé is váltak. Kínában a technológia már egy egységes, államilag támogatott kontrollrendszert alkot, míg Nyugaton inkább széttagolt adatgyűjtés jellemző.
Eközben a digitális hasonmások Hollywoodban új dimenziókat nyitnak: elhunyt színészek jelenhetnek meg a vásznon, és teljesen digitális karakterek is milliós követőtáborra tehetnek szert a közösségi médiában. De a digitalizáció nemcsak a szórakoztatóipart alakítja át: az egészségügytől kezdve a vásárláson és kommunikáción át a mindennapi azonosításig mindenhol felbukkan.
Felvetődik azonban a kérdés: hol húzódik a határ a személyiség- és adatszabadság, illetve a totális megfigyelés és manipuláció között? Nagy dobás a biztonság és a kényelem terén, de vajon milyen társadalmi és etikai következményei lehetnek egy olyan világnak, ahol egyre fontosabbá válik, hogy digitális másolatunk mit vall rólunk?
