Az emberek gyakran hajlamosak túlelemezni a digitális hangtechnikákat, elmerülve a formátumok, órák, szűrők és egyéb technikai specifikációk részleteiben. Ez a tendencia a kérdésfeltevés szerint a zenei élvezet rovására is mehet – vagy mégsem?
A modern digitális D/A konverterek, mint például a PMG DAC, rendkívüli technikai újításokat vonultatnak fel: 64 bites szekvenciák, DSD-re való átkonvertálás, óriási mintavételezési frekvenciák. Ezek a számok önmagukban is lenyűgözőek, azonban felmerül a kérdés, hogy mindezek mennyiben járulnak hozzá a tényleges hallgatói élményhez.
Találkozhatunk olyan piaci szereplőkkel, akik specifikációik alapján papíron jobb – és árban kedvezőbb – termékeket ígérnek, mégis kevesebbet nyújtanak a hangminőség szempontjából. Vajon a mért adatok kielégítő zenei élményt kínálnak, vagy ehelyett a szubjektív hallgatói tapasztalat számít igazán?
Szóba kerülhet az is, hogy bizonyos specifikációk, például az extrém pontosságú digitális órák, valójában nem javítanak érdemben a hangzáson. Mennyire fontos tehát a mérhető technikai tökéletesség, és hol húzódik a határ a mérnöki precizitás és a valódi zenei élvezet között?
