Az alkotás egy család életébe enged bepillantást, ahol a múlt emlékei és az emlékezés technológiája ütköznek egymással. A történet középpontjában egy mesterséges intelligencián alapuló rendszer áll, amely segít rekonstruálni a családtagok emlékeit, és lehetőséget kínál arra, hogy visszatekintsenek régi eseményekre.
A szereplők különböző módon viszonyulnak az emlékek pontosságához és a technológia megbízhatóságához. Felvetődik a kérdés: vajon teljes mértékben bízhatunk-e ezekben a digitálisan újrateremtett jelenetekben, vagy csupán valószínűségeken és értelmezéseken alapuló történetmesélésről van szó?
Feszültségek keletkeznek a generációk között, amint a rendszer által generált emlékek összezavarják a saját, személyes emlékeket. Komoly erkölcsi dilemmák jelennek meg: mi van, ha egy mesterséges intelligencia olyasmit vetít elénk, amely valójában soha nem történt meg, vagy éppenséggel nem úgy, ahogyan mi emlékszünk rá? A beszélgetések során a családtagok próbálják megérteni a múltat, és szembenézni saját érzéseikkel ezzel kapcsolatban.
A dráma végig azt a kérdést járja körül, hogy az emlékeink mennyire torzultak, mennyire szerkesztettek – akár önkéntelenül is – és mit jelent mindez, ha egy szoftver is alakítja őket. Vajon a technológia közelebb vihet bennünket az igazsághoz, vagy csak egy újabb réteget ad a régi történeteinkhez?
