1989 nyarán az Egyesült Királyság több helyi újságjának személyes rovataiban megjelent egy titokzatos hirdetés: „your own personal Jesus” – mellette egy telefonszám. A kíváncsiskodók váratlan meglepetésként a Depeche Mode új dalának, a Personal Jesusnek a marketingkampányára bukkantak, amely így provokatívan hívta fel magára a figyelmet.
A dal atmoszférája erősen színházias, intenzív visszhanggal és drámai zenei megszólalásokkal rendelkezik. Ez az isteni jelenlét érzetét idézi fel, miközben a két szólamban éneklő énekesek hangja szinte összeolvad, fenyegető erőt kölcsönözve a narrátornak. Ugyanakkor a gitár groteszk, szinte mocskos riffje azonnal árnyalja ezt a képet, megkérdőjelezve a narrátor szavahihetőségét.
A videóban különböző értelmezések jelennek meg: a szerzők – Martin Gore és Dave Gahan – szerint a dal akár reményteli is lehet, de felszínre kerül egy sötétebb, manipulatív oldal is, amely a vallási szimbólumokkal élve sérülékeny embereket céloz meg. Mindezt a zenei elemek is hangsúlyozzák az üres, ismétlődő hangzatokkal és sejtelmes ritmusokkal.
Különösen érdekesek a hangszerelési trükkök – a dob helyett például lépések és taposások adják az alapritmust, amelyeknek ereje, tömegszerűsége a „követők” képét festi le. Az elektronikus hangzások, effektek folyamatosan rétegeződnek, egyre sűrűbb, szinte szorongató zenei légkört teremtve, amely lazán a vallási manipuláció és az elnyomó hatalom témájához kapcsolódik.
Felmerül az is, hogy a dalszöveg és a zene kettőssége értelmezhető sötét szektavezérként vagy manipulatív szerelmi kapcsolatok metaforájaként, így többféle olvasat áll a középpontban. A dal részletes elemzése során az is kiderül, hogyan épülnek egymásra dinamikusan a különböző zenei rétegek, hogyan növeli a feszültséget az ismétlés, a ritmikai szabályok megszegése és az egyre komplexebb hangzásvilág.
