Sokan úgy gondolják, hogy a CD-k hangja túl hűvös, steril és valószerűtlenül digitális. Ez a videó azt vizsgálja, hogy a régebbi csöves CD-lejátszók tényleg közelebb tudják-e vinni a hangzást az ‘analóg’ érzethez, és valóban kellemesebbé teszik-e a zenehallgatást azok számára, akik a digitális hangzástól idegenkednek.
Bemutatásra kerül egy 1989-es Luxman D105U CD-lejátszó, amelyben két vákuumcső is található. Részletezi a készülék egyedi megoldásait, mint például az analóg kimenetben elhelyezett csöveket, különböző DAC chipeket és a speciális extra funkciókat, amelyek az akkori korszakot jellemezték. Felmerül a kérdés, hogy ezek a megoldások mennyiben befolyásolják a készülék tényleges hangzását, és hogy ma mennyire relevánsak.
A videó kitér a Luxman és egy modern Denon CD-lejátszó összehasonlítására, hangsúlyozva, milyen különbségek érezhetők a hangminőségben, valamint milyen tervezési filozófiák és kompromisszumok jelentek meg az évtizedek során. Választ keres arra, mennyiben volt indokolt egykor a csöves megoldás alkalmazása, és mennyire játszik szerepet napjaink zenehallgatási élményében.
Szóba kerül a csöves CD-lejátszók karbantartásának nehézsége, illetve hogy ezek a különleges készülékek a gyűjtők számára mennyire különleges darabok (és milyen élményt vagy esztétikai értéket adnak egy zenei rendszer részeként). Elhangzik, hogy ma is vannak gyártók, akik csöves CD-lejátszókat készítenek, de felmerül a kérdés, mennyi valós előnyük lehet – mindezt a digitális hangzás fejlődésének tükrében.
