1986 áprilisában hajnali vészcsengetések, titkosított rádióforgalom és kétségbeesett szervezés jellemezte a csernobili atomerőmű katasztrófájának első óráit. A robbanás azonnal megváltoztatta ezrek életét: mentési egységek siettek a helyszínre, miközben senki sem értette pontosan, milyen veszélyek leselkednek rájuk, a radioaktív sugárzás első, láthatatlan hullámai pedig már a környező településeket is elérték.
A történetben megszólaló túlélők, elsőként érkező tűzoltók, orvosok, katonák mind szembesültek a káosz, a ki nem mondott félelem és a titkolózás légkörével. Személyes tragédiák, sorsfordító döntések és sokkoló tapasztalatok rajzolódnak ki: éjszakai kiürítések, fájdalmas orvosi beavatkozások, kétségbeesett erőfeszítések a terjedő radioaktivitás megfékezésére.
Valódi emberi sorsokat ismerhetünk meg, köztük családokét, akiket váratlanul, minden előkészület nélkül távolítottak el otthonukból. Megjelennek az erőfeszítések a szarkofág építésére, a döntések, amelyek emberek – úgynevezett ‘biológiai robotok’ – ezreit sodorták veszélybe, miközben a technika csődöt mondott. Felmerülnek a kérdések a tájékoztatás hiányáról, a felelősségvállalásról és azokról a következményekről, amelyek évtizedekig kísérik az érintetteket.
A videó feltárja, hogy a katasztrófa nemcsak fizikai, hanem lelki sebeket is ejtett. A szereplők emlékei, a hely megváltozott arca, a közösség szétszakadása mind azt mutatják: Csernobil örökre rányomta bélyegét az érintett nemzedékekre, miközben sok részlet máig sem teljesen ismert az eseményekről és azok valódi következményeiről.
