2025 számos várva várt videojátékot hozott, amelyek közül néhány sajnos nem felelt meg a rajongók és a kritikusok elvárásainak. A felsorolt címek nem feltétlenül rosszak, inkább olyan alkotások, amelyek valamilyen szempontból csalódást okoztak.
Az ID Software új Doom része, a Doom: The Dark Ages középkori hangulatot és újszerű játékmenetet próbál meg teremteni, de a túlhosszú bemutatók és az egyhangú játékelemek visszavettek a lendületből. Az Orcs Must Die: Death Trap szép grafikát és izgalmas kooperatív élményt ígért, viszont túl hosszú menetekkel és szerény szintdizájnnal fárasztotta le a játékosokat.
A Blade Chimera esetében a szép pixel art és a sima irányítás nem tudta megmenteni a monotonná váló pályatervezéstől és a túlságosan kényelmes visszateleportálási mechanikától. A Demon School stílusos látványvilága és taktikai harcrendszere eleinte magával ragadó, ám hamar ismétlődővé válik, és hiányzik belőle a döntési szabadság, amit sokan vártak.
A Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 új fejlesztője sajnos nem tudta visszaadni a vámpíros szerepjáték várva várt élményét: a főszereplő unalmas, a harcrendszer zavaros, a küldetések pedig egyhangúak. Emellett az idei évben több „bullet heaven”, „roguelite” és slot-gép mechanikájú játék is csalódást keltett, bár addiktív játékmenetük rövid távon le tudta kötni a játékosokat.
Foglalkoztak olyan kérdésekkel is, mint: mennyire fontos az eredetiség a sokadik franchise-résznél? Mennyit veszít egy játékmenet az újdonság varázsából ismétlődő szerkezetek miatt? Ki tud-e törni egy játék a sablonosság csapdájából, vagy csak a különleges mechanikák segítenek?
