Az Arachnophobia című játék a Commodore 64-re 1991-ben jelent meg, kizárólag Amerikában, lemezes formátumban, jóval azután, hogy Nagy-Britanniában már a magnókazetták uralták a piacot. Különlegességét az is adja, hogy hivatalos brit kiadása sosem volt, ami miatt igazi kuriózumnak számít a rajongók körében.
Egyedi filmadaptációnak számít, ahol nem a hollywoodi sztárok világába csöppenünk, hanem egy rovarirtó szakember, Delbert McClintock bőrébe bújhatunk. A játék a jelszóvédelem révén rögtön egy váratlan kihívással indít: a felhasználóknak pókfajtákat kellett beazonosítaniuk a kézikönyv segítségével, egyfajta szellemes védelemként a kalózkodás ellen.
A játékmenet során hét kaliforniai városon keresztül utazunk autónkkal, miközben szobáról szobára küzdve, multidirekcionális permetezőfegyverrel vesszük fel a harcot a pókokkal. Az utánpótlás szükségessége, a civil lakók mentése és a folyamatos fenyegetettség igazi stratégiai hangulatot teremt. Az ellenségek támadásai mellett a közeg, a hangzás és a zene fokozza a feszültséget, miközben a horror élménye végig jelen van.
Az Amiga változat vizuális fejlesztéseket kínál ugyan, ám egyesek szerint éppen emiatt veszíti el a feszültség egy részét, míg a C64-verzió a hangulatosságával és feszes játékmenetével tűnik ki. Bár sokan unalmasnak ítélték, akadnak, akik a precíz tervezését és az atmoszféráját dicsérik. Milyen tényezők befolyásolhatják azt, hogy egy játék a feledés homályába merül-e, vagy megőriz valamit a rajongók emlékezetében?
