Az új DCU-film középpontjában egy kevésbé ismert, ám annál érdekesebb főgonosz, Clayface áll, akinek eredettörténetét egy erősen testhorror-elemekkel és pszichológiai thriller motívumokkal átszőtt bosszúdrámán keresztül mutatják be. Különös hangsúlyt kap Clayface (Matt Hagen) karakterének színészi múltja, érzelmi instabilitása és tragikus lecsúszása, miközben a főszereplő egy high-tech, nanobotikus regenerációs kísérlet során szó szerint és átvitt értelemben is darabokra hullik.
A történet során felmerül, hogy mennyire lehet sikeres egy főgonoszra építő film, ha azt látványosabb hőskarakterek – például Batman – jelenléte nélkül mutatják be. Elmélyült beszélgetések szólnak arról, hogy miért éppen Clayface kap önálló filmet, mikor jöhetne nagyobb név is, és milyen gesztusokat tehetnének a rajongók felé az univerzum összekapcsolásával.
A body horror és a pszichológiai zuhanás mellett a bosszúért folyó hajsza és az identitásvesztés témája is előtérbe kerül, végigkísérve a főhőst, ahogy múltja, sérelmei és különös képességei egyre groteszkebb tettekre sarkallják. A történetet morális kérdések, társas kapcsolatok, a technológia veszélyei és a „gonosz születése” szövik át.
Felmerül, hogy a film réteg- vagy tömegsikert arat-e, eléggé horror-e a horrorfanoknak és elég drámai vagy kreatív-e azoknak, akik több átváltozást és őrületet vártak. Mindezt árnyalja a DC-univerzum folyamatos újraindulása és a nézői elvárások ütközése a stúdiók szándékaival.
