Az elemzett film egy disztópikus jövőben játszódik, ahol a bírósági eljárásokat teljes mértékben mesterséges intelligencia (AI) irányítja. Chris Pratt karaktere egy olyan rendszerben találja magát, ahol ügyvédek és esküdtek helyett csak egy AI bíró dönt a sorsáról. Mindössze 90 perc áll rendelkezésére, hogy bizonyítsa ártatlanságát, különben végzetes büntetés vár rá.
A történet feszültsége főként abból fakad, hogy a néző végigkövetheti a valós időben zajló eseményeket, miközben a múltbeli cselekményrészletek különféle digitális forrásokból – például testkamerákból és biztonsági rendszerekből – tárulnak fel. Az alkotás így nemcsak annak kérdését veti fel, mennyire hihetünk egy mindenható gépi döntéshozónak, hanem azt is, mennyire átlátható és etikus az ilyen rendszer működése.
Kiemelt szerepet kap a személyes adatvédelem és az AI által végzett digitális megfigyelés kérdése is. Megmutatja, milyen veszélyekkel járhat, ha a technológia hozzáfér az életünk minden szegmenséhez – akár a magánszféránkat is feláldozva a gyors igazságszolgáltatás oltárán. A kritika több ponton utal arra, hogy az AI döntéshozatali folyamatának racionalitása és igazságossága is megkérdőjelezhető.
A film sajátos stílusban – időnként testközeli kameranézetekkel vagy épp valóságshow-szerű elemekkel – ábrázolja az igazságszolgáltatás és a szórakoztatás összemosódását. Felmerül, hogy vajon a technológia hatékonysága valóban előny-e, vagy inkább elidegenítő, rideg folyamatokat teremt.
