Ebben a különleges jubileumi filmkritikában a szerző a Casper című, 1995-ös film 30. évfordulójára emlékezik vissza, amelyet Brad Silberling rendezett, és amelyben Steven Spielberg producerként is közreműködött. A történet középpontjában egy szellemterapeuta és a lánya áll, akik egy omladozó kastélyba költöznek, hogy ott rendet tegyenek a gonosz lelkek között. Közben egy barátságos fiatal szellemmel is találkoznak.
A film egész generáció számára jelent nosztalgikus élményt, főleg azoknak, akik a kilencvenes években nőttek fel, amikor a VHS-kazetták és a moziplakátok mindenütt Casperhez kapcsolódtak. A szerző személyes élményei szerint tiltott gyümölcsként vágyott rá gyermekként, mivel vallási okokból nem nézhette meg a szellemeket bemutató történeteket.
Különösen izgalmas kérdéseket vet fel, hogy mennyi felnőtteknek szóló motívum és gesztus rejtőzik egy alapvetően gyerekeknek készült filmben. Szó esik például a karakterek láncdohányzásáról, italozásról vagy éppen a káromkodásról, ami ma már szinte elképzelhetetlen egy hasonló besorolású családi filmben.
Érdekes elem, hogy a kor CGI-megoldásai mennyire hatnak bájosan anakronisztikusnak mai szemmel, és felmerül a kérdés: vajon tényleg fontos-e, hogy minden vizuális effektus időtálló legyen? A filmes látvány- és zenei világ – James Horner zenéje és Dean Cundey operatőri munkája – kiemelkedő jelentőséget kap a retró hangulat megerősítésében.
Nagy szerepet kapnak a váratlan cameók is: feltűnik többek között Dan Aykroyd szellemirtó felszerelésben, valamint Clint Eastwood, Rodney Dangerfield és Mel Gibson is. Az érzelmek ábrázolása kapcsán pedig a kilencvenes évek őszinte, bájos stílusának elvesztése ad gondolkodnivalót a kritikusnak – vajon megmaradt-e valami ebből a fajta filmes őszinteségből a mai, sokszor cinikusabb mozikban?