Steven Spielberg klasszikus filmjének, a Cápa 50. évfordulós újravetítéséről szól ez a filmkritika. A szerző végigvezeti, milyen élményekben volt része a különböző formátumokban látva a filmet – legyen szó 35 mm-es vetítésről, moziélményről vagy éppen az újdonságnak számító 3D verzióról. A rendező vizuális tehetségét és a film blokkolásának mesterségét emeli ki, azt vizsgálva, hogyan teremt háromdimenziós hatást Spielberg már eredetileg is.
Mélyebb témákat is felvet, például hogy a film miként jelentett különböző dolgokat számára élete különböző szakaszaiban – gyermekként, fiatal felnőttként, majd apaként is új értelmet nyert a történet. Felidézi az első megtekintések nosztalgiáját, a családi filmezések élményét, és azt, hogy a film a gyerekeiben is felkeltette a cápák és a klasszikus filmzene iránti rajongást.
A kritika témaként kezeli a korabeli besorolási rendszert (PG, PG-13, R), valamint a film humorának, zenéjének, ikonikus jeleneteinek és karaktereinek jelentőségét. A Spielberg-féle rendezői döntések, mint a szörny ritka megmutatása, és a produkció hátterében rejlő kihívások is fókuszba kerülnek.
Felmerül a kérdés, hogyan változik egy valóban nagy mű jelentése az életünk során, miként hat a nézői élményre a személyes fejlődés és családi dinamika. Továbbá szóba kerülnek azok az apró filmrészletek, amelyek minden újranézéskor új értelmet nyernek. A szerző kitér arra is, milyen fontossá vált számára a film, mint inspiráció, különösen a filmkészítés iránt érdeklődők számára. A kritikában felvetődik: vajon miben áll a mű maradandó ereje, miért tud mindmáig hatni generációkon át?
