Katonák parancsra rohannak a halálba, miközben néhányan elgondolkodnak azon, valóban ez lenne-e a sorsuk: meghalni egy háborús videojátékban? Az epizód a Cannon Fodder című klasszikus játékról szól, amely az 1990-es évek egyik emlékezetes címévé vált brutális nehézségével és szokatlan hangulatával.
Felidéződik, hogyan ragadta magával az elbeszélőt már a demóverzió is, és később hogyan próbálkozott ismét DOS-emuláción keresztül sikert elérni – kevés eredménnyel. A közösségi „Dusty Game Society” keretein belül újabb próbát tesznek a játék meghódítására, miközben átélik a játék könyörtelenségét és a folyamatos újrakezdés nyűgét.
Részletesen bemutatásra kerülnek a különféle platformverziók, mint például Amiga, DOS, Sega Genesis, SNES és Game Boy Color; a játék irányításának sajátosságai, az eszközök – külön kiemelve, mennyire más érzés egeret vagy D-padot használni. Megjelennek a játék felejthetetlen hangulatát adó, színes pixelgrafikák, a groteszk, mégis humoros haláljelenetek, és a katonák gyors elvesztése minden egyes pályán.
Szó esik arról, hogy a játékmenet egyszerű, de folyamatosan nehezedik, egyre több stratégiai gondolkodást és türelmet igényel. A változatos pályák, feladatok, járművek (például tankok, helikopterek) mind-mind más kihívások elé állítják a játékost. Az egyes vélemények, tapasztalatok révén kiderül: a brutális nehézség megosztja a közösséget – valaki imádja, valaki gyorsan feladja. Felvetődik, hogyan befolyásolja a nosztalgia egyesek ítéletét, másokat viszont a modern, kényelmesebb irányítással nyűgöz le egy-egy port.
