A Commodore 64 BASIC működésének belső folyamatait boncolgató sorozat második része betekintést nyújt abba, hogy mi történik, amikor egy BASIC programot elindítunk. Az epizód a tokenizált programkód végrehajtási mechanizmusát tárja fel: hogyan értelmezi az interpreter a memóriában már speciális formátumban elhelyezkedő parancssorokat.
Részletesen bemutatásra kerülnek azok a rutinok és alaprendszer-funkciók – mint például a ‘NEW ST’ és a ‘CAREGGET’ –, amelyek a következő végrehajtandó utasítás azonosításáért és a kód értelmezéséért felelősek. Az önmagát módosító (‘self-modifying’) kódrészletek külön érdekességet képviselnek, feltárva, milyen kompromisszumokra és technikai megoldásokra volt szükség a korabeli feltételek mellett.
A program végrehajtásán túl szó esik a történelmi háttérről is: hogyan kapcsolódott össze a Commodore, a MOS Technology és a Microsoft BASIC fejlesztése. Felmerül a kérdés, mi indokolta a BASIC interpreter RAM-ból való futtatását, illetve milyen architekturális okok vagy örökségek határozták meg a rendszer működését.
A nézőt izgalmas technikai és történelmi információk vezetik végig, miközben olyan felvetések is szerepet kapnak, mint a tokenizált utasítások előnyei, a rutinok elhelyezése a memóriában, vagy a BASIC nyelv fejlesztési döntéseinek okai.
