Penn és Teller, a híres bűvészpáros, valamint a Legfelsőbb Bíróság neve egy New York Times-cikk kapcsán kerül szóba, amely azt tárgyalja, hogy a két bűvész figyelmeztetést küldött a bíróság felé az áltudomány veszélyeiről. Az alkotó személyes élményeken keresztül mutatja be, hogyan vált kritikussá korábbi rajongásából, többek között a páros egyik TV-műsorának témái miatt, ahol a szkepticizmus inkább politikai meggyőződésből, mint valódi kritikai gondolkodásból ered.
Felmerül a kérdés, mennyire veszélyes, ha komoly jogi döntések során áltudományos bizonyítékok kerülnek elő, például hipnózis által befolyásolt tanúvallomások. A történet középpontjában egy 1998-as texasi gyilkossági ügy áll: Charles Floorest tanúvallomás alapján ítélték halálra, melyben az egyik szemtanút rendőrségi hipnózisnak vetették alá, hogy javítsák az emlékeit. Az eset rámutat arra, milyen könnyen manipulálhatók az emberek emlékei, és hogyan használható ez fel jogi perekben.
A videó foglalkozik a hipnózis tudományos hitelességének hiányával, illetve azzal, hogy Texasban elvileg már ekkor sem lett volna szabad hipnózissal befolyásolt vallomásokat elfogadni, mégis ez történt. Az alkotó felteszi a kérdést: hogyan lehetséges, hogy a valódi gyilkos már szabad, míg Floorest ilyen kétséges bizonyíték alapján halálra ítélték?
Végül azt is vizsgálja, hogy a közszereplők – legyenek akár bűvészek vagy hírességek – hogyan képesek (vagy képtelenek) befolyásolni a közbeszédet, a politikai döntéseket és ezzel együtt akár emberi sorsokat is. A történetben Penn korábbi politikai nézeteit is felülvizsgálja, ami azt a kérdést is felveti, mennyiben tehetnek helyre korábbi rossz beidegződéseket a hírességek.
