Meglepő filmes élmény bontakozik ki, amikor az első pillantásra ártatlannak tűnő Buddy című alkotás belemerül a ’90-es évek gyermeksorozatainak rémisztő atmoszférájába. Szokatlan karakterek és nosztalgikus díszletek kutatják, hol húzódik a határ a biztonságos gyerektartalom és a szorongást keltő furcsaságok között.
A történet fő motívuma, hogy a barátságosnak tűnő plüssfigura univerzumán keresztül vizsgálja, mennyire lehet fenyegető mindaz, amit a televíziós gyerekprogramok sugároznak. Egyszerre idézi meg a klasszikus műsorokat és teszi fel a kérdést: milyen érzés lehet ezek szereplőinek belülről megélni a bizarr szituációkat?
Mozgóképes nosztalgiából lassan sötét hangulatú rejtély alakul ki, amely végig fenntartja a néző kíváncsiságát. Mennyiben azonosíthatók a karakterek eredeti inspirációi? Miért érződik minden jelenetben feszültség és bizonytalanság, még ott is, ahol nevetni lenne kedvünk?
Külön érdekességként jelenik meg a film formanyelve: a régimódi 4:3-as képarány, a szándékosan műanyaghatású speciális effektek és a televíziós kulisszák elmosódása adják meg az összetéveszthetetlen hangulatot. Többekben merülhet fel, mennyire lehet valóságos, amit látunk, és hogy valójában milyen világot ismerünk meg a Buddy-show kulisszái mögött.
