1883-as megnyitásakor a Brooklyn híd mérnöki csodának számított: a világ leghosszabb függőhídja volt, ez volt az első elektromos kivilágítású híd, és azonnal New York egyik legfőbb szimbólumává vált. Különleges műszaki megoldások, mint például a keszon technológia, valamint a Roebling család tragikus, de úttörő szerepe mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a híd megszülethessen.
Az átadását követően a közvéleményben komoly kételyek merültek fel a híd szilárdságával kapcsolatban, amelyek tragikus incidensekhez vezettek, míg végül látványos PR-akciók – például P. T. Barnum híres állatfelvonulása – segítettek helyreállítani a bizalmat. Ezek az események önmagukban is remekül mutatják a közlekedési infrastruktúra, a hit és a városi élet összefonódását.
A híd nemcsak technológiai, hanem társadalmi jelentőségű is lett: hozzájárult Brooklyn és Manhattan közelebb hozásához, a városi ingázás és a népességnövekedés felgyorsításához. Minden új közlekedési forma – trolik, lovaskocsik, majd autók – saját kihívások elé állította a hidat, amely mindig képes volt alkalmazkodni a város változó igényeihez.
Az infrastruktúra átalakulása, a városi területek átalakulása (mint például a Brooklyn Banks skatepark vagy a DUMBO átalakulása luxusnegyeddé) mind azt példázzák, hogy a híd kulturális és gazdasági jelentősége is folyamatosan fejlődik. A 100 éves évforduló ünnepségeivel a híd végleg ikonikussá vált, sőt, a modern átalakítások során is komoly vitákat szült minden kis változtatás.
Felmerül a kérdés: hogyan képes egy építmény túlélni és alkalmazkodni másfél évszázad társadalmi és technológiai forradalmaihoz, és hogyan formálja közben a városlakók mindennapjait, identitását és önképét?
