Daniel Breland egy emlékezetes találkozásán keresztül mutatja be, milyen váratlan és néha kiábrándító lehetőségek találhatják meg a fejlődni vágyó zenészeket. Egy iparági vezetővel való rövid és csalódást okozó megbeszélése után elhatározza, hogy mindennap ír és rögzít egy új dalt, függetlenül attól, mennyire elégedett az eredménnyel.
Az önfegyelem és kitartás éveiben Breland óriási mennyiségű zenét alkot, gyakran úgy, hogy ezek a dalok sosem találnak közönségre. Mindez felveti a kérdést: van-e értelme a látszólag hiábavaló gyakorlásnak, és mikor kezd el megtérülni a befektetett energia?
Az alkotói folyamat során megjelenik az inspiráció törékenysége, a szerzői válság, valamint a saját zene iránti alázat jelentősége. Különböző technikák kerülnek elő, amelyek abban segítenek, hogy a megfelelő időben a legjobbat hozzuk ki egy dalból.
Breland személyes útja megmutatja, mennyire egyedi lehet az alkotói folyamat, és hogy az elsőre jelentéktelennek tűnő, befejezetlen művek később hozzájárulnak a valódi áttörésekhez. A sikerhez vezető úton gyakran éppen a nem tökéletes, akár „rossz” dalok szolgáltatják a legfontosabb tanulságokat és tapasztalatokat.
