A Nostalgia Critic ezúttal különleges év végi adással jelentkezik, amikor egyik személyes kedvenc filmjéről, a Terry Gilliam által rendezett Brazilról mesél. Egyszerre ünnepi és abszurd módon nyomasztó az atmoszféra, rámutatva arra az iróniára, hogy a karácsonyi időszakban a szereplők világa tele van szenvedéssel és rendszerszintű káosszal.
A történet középpontjában egy bürokratikus rémálom áll, amely nem hagy teret az egyéni felelősségvállalásnak – a film hőse, Sam Lowry, egyre mélyebbre süllyed a valóság és a fantázia bizonytalan határán. Az éles társadalmi szatíra rengeteg elgondolkodtató kérdést vet fel: vajon az egyéni álmok összetörnek-e a rendszerek nyomása alatt, vagy a képzelet menedéket jelenthet-e a mindennapok abszurditása elől?
Az alkotás számos vizuális szimbólummal él: a túlkomplikált technológia, a karácsonyi díszletek groteszk jelenléte, valamint az emblematikus zene mind kiemelik a történet rétegzettségét. A recenzens a film gyakori modern párhuzamaira is rámutat, legyen szó túlburjánzó adminisztrációról, hibák elkenéséről, vagy a tömegek hétköznapi belenyugvásáról.
A kritikában szóba kerülnek az eltérő filmverziók, a mű szatirikus hangvétele, valamint a szereplőgárda is, akik emlékezetes karakterekként segítenek kibontani a háttérvilág összetettségét. A szerző arról is beszél, hogy a film több szinten olvasható, különösen ami a szabadságvágyat és a fantázia erejét illeti.
Továbbá kitér arra, hogy a Brazil az elnyomó rendszerek persziflázsa és az álmodozó ember tragikomikus hőstörténete, miközben saját, személyes kötődéséről is vall a filmhez. A videó felveti: vajon el lehet-e menekülni a valóság elől, vagy minden menekülés végül újabb börtönt jelent? Ezeket a kérdéseket lebegteti a néző előtt, anélkül hogy egyértelmű megoldást kínálna.
