2008 végén rendkívüli válság sújtotta a Brawn GP jogelődjét, amikor a Honda bejelentette, hogy kiszáll a Forma-1-ből. A csapat vezetői, Nick Fry és Ross Brawn, váratlanul szembesültek azzal a feladattal, hogy vagy azonnal elbocsátanak több száz dolgozót, vagy megpróbálják megmenteni a csapatot, amelynek jövője teljesen kilátástalan volt.
Érdekfeszítő kulisszatitkok derülnek ki a menedzsment és a tulajdonosváltás nehézségeiről, a japán vállalati kultúra sajátosságairól, valamint arról, hogyan lehetett egy, a csőd szélén álló alakulattal végül mégis a világbajnoki címig jutni. Bemutatásra kerül, hogy a tárgyalások során milyen pénzügyi érvek és kockázatok merültek fel, valamint hogyan sikerült meggyőzni a Hondát, hogy a menedzsment tulajdonába adja a csapatot.
A csapatvezetés komoly döntésekkel és lemondásokkal nézett szembe: költségcsökkentés, létszámleépítés, bizonytalan jövő, szponzor nélküli szezonkezdet jellemezte a felkészülést. Izgalmas részletek derülnek ki arról, hogyan sikerült a világválság kellős közepén motort, szponzorációt és különleges technikai megoldásokat szerezni, valamint miként alakították át a csapat belső kultúráját, hogy mindenki a közös célért dolgozzon.
A beszélgetés során felvetődnek olyan kérdések, mint milyen vezetői felelősséget jelent 700 család sorsát egyszerre kézben tartani, hogyan születnek valódi áttörések akkor, amikor mindenki a túlélésért harcol, és hogyan válhat egy kockázatos ötlet – például egy pályakezdő mérnök javaslata – világrengető technikai innovációvá.
Érdekes dilemma jelenik meg abban is, miként lehet kezelni az egyre fokozódó nyomást: milyen a vadászból üldözötté válni, miként lehet fenntartani a csapatmorált pénzügyi bizonytalanságban, és milyen pszichológiai és szervezeti tényezők döntik el végül, hogy a csapatok sikeresek lesznek-e a sport és az üzleti élet csúcsán.
