Ebben a részben a Brat album borítójának merész és szabályszegő dizájnja kerül terítékre, különös tekintettel arra, hogyan játszottak a szándékos esztétikai döntésekkel, mint például a kimondottan pixelált, zavaró zöld színhasználat vagy a szokatlan tipográfia.
Érdekes háttérinformáció hangzik el arról is, hogy Charlie XCX eredetileg nem támasztott magas elvárásokat az album sikerével kapcsolatban – ezért döntött úgy, hogy valami igazán újat, kissé provokatívat szeretne létrehozni. A koncepcióalkotás során egy New York-i ügynökség is közreműködött, és több száz zöld színárnyalat közül választották ki a végső „visszataszító” árnyalatot.
A beszélgetésben felmerül, hogy a borító miért nem tartalmaz fotót az előadóról, illetve hogyan bontotta le a megszokott zenei marketing szabályait. Megjelenik a szokatlan betűtípus (ABC ROM), annak elhelyezése és az egész tipográfiai élmény, amely kontrasztban áll az élő koncertek vagy más promóciós anyagok harsányabb megjelenésével.
A szereplők azt is boncolgatják, hogy a dizájn mennyire tudatosan tervezett „hibásnak” tűnik, és hogyan vált kulturális jelenséggé a „Brat” esztétika, a szcéna további szereplőire is hatást gyakorolva. Felvetik a kérdést, hogyan változhat a borító megítélése idővel – ikonikus klasszikussá válhat-e, vagy csak egy mulandó trendként tekintünk majd rá?
