A videó középpontjában egy látszólag 1952-ből származó, különleges blues gitárosnő, Bertha May Lightning áll, akinek stílusa és zenei világa meglepően hitelesnek tűnik egy elveszett blues felvételen. A szereplő harmonikusan ötvözi a gitár- és énekhangot, miközben hangszerén szokatlan részletek fedezhetők fel – például ötujjas kéz vagy extra, szabálytalan gombok és bundjelölések, amelyek már önmagukban kérdéseket vetnek fel hitelességével kapcsolatban.
Az elemzés során felszínre kerül, hogy ezt a felvételt és karaktert valójában mesterséges intelligencia hozta létre egy kitalált háttértörténettel. A zene hangminősége, a hangszerek textúrája és a vokális megoldások mind azt hivatottak imitálni, mintha valóban egy korabeli blues felvételről lenne szó, miközben ez teljes egészében egy AI-generált paródia.
Felmerül a kérdés: milyen egyszerű ma bárkit megtéveszteni egy digitálisan generált, hamis zenei múlt megalkotásával? Az alkotás külön érdekessége, hogy a dal, valamint az előadó fiktív háttere streaming platformokra is felkerül – sok hallgatónak fel sem tűnik a csalás. Ezzel együtt fontos etikai és jogi problémák is felvetődnek a mesterséges intelligencia által feldolgozott, engedély nélküli énekhangok használatával kapcsolatban.
A videó rámutat arra, mennyire homályos a határvonal a valóság és a mesterségesen létrehozott, múltból származó zenei világok között, egyúttal ösztönözve a nézőt: vizsgáljuk meg kritikus szemmel, amit hallunk-látunk, merüljünk el abban a témában, hogyan tudjuk felismerni az ilyen digitális alkotásokat.
