Egy különös randevúszimulációs játék kerül a középpontba, ahol a narrátor, Ben Starr humorral és öniróniával vezeti végig saját magával vagy alteregóival folytatott randevúin. Az elbeszélés játékossága abban rejlik, hogy a főszereplő csak önmagát, illetve különböző változatait kívánja randira hívni, így lehetőség nyílik arra, hogy személyisége több oldalát is bemutassa.
A felvetett témák között felbukkannak olyan kérdések, mint hogy mennyire narcisztikus vagy önreflexív egy játékos, illetve hogy mennyire abszurd helyzeteket teremthet egy teljesen fiktív, mégis önmagára szabott környezet. Az egyes jelenetek szándékosan túlzóak, néhol bizarrak, ezzel a nézőt is játékra, elmélkedésre hívják.
Felmerül az identitáskérdés is: mit jelent önmagunkkal találkozni a digitális térben? Mennyire válik szórakoztatóvá vagy éppen zavarba ejtővé, ha ismétlődően a saját karakterünkkel kommunikálunk, sőt, romantikus kapcsolatot is építünk? Az egyes karaktervariációk, mint Dorian különféle verziói, érdekes szerepet adnak a személyiséggel és az önismerettel kapcsolatos diskurzusnak.
Végezetül a videó komikus eszmefuttatása a tárgyak, például egy fal vagy ajtó megszemélyesítéséről, felveti a kérdést, vajon milyen határvonal húzódik a valóság és a szatíra között, és hogyan változik a játékos viszonya az élettelen dolgokhoz, ha azok interaktív karakterek formájában lépnek fel.
