A videó egy zenész gondolatmenetét mutatja be, ahogy egy ismert Beatles-dalt, a Nowhere Man-t játssza és elemzi. A szerző különös figyelmet szentel annak, hogy a dal bizonyos harmóniaváltásai, például a moll hármashangzat és a négyeshangzat közötti átmenet mennyire lírai hangulatot adnak a számnak.
Felmerül a kérdés, hogy egy adott hármashangzatnál – jelen esetben a G# mollnál – melyik hangot érdemes lefogni, és hogyan befolyásolja ez az összhatást. A szerző bevallja, hogy élő előadáson egy másik megoldást próbált ki, ám a zenei fül hamar visszavezette az eredeti, klasszikus választáshoz.
Az alkotó hangsúlyozza: a zene interpretálása során folyamatosan egyensúlyozunk az ösztönös hallás és a tudatos gondolkodás között. A videó rávilágít arra, hogy improvizáció közben a zenésznek pillanatok alatt kell döntéseket hoznia, és néha a kreativitás szárnyalása helyett a dallam iránti hűség vezet. A kommentelők által is vitatott kérdés, hogy mennyire érdemes a szakmai szempontokat túlhangsúlyozni, vagy egyszerűen „csak a fülünkre hallgatni”.
