1941 júniusában Németország újabb, addig példátlan méretű hadműveletre készül: megindítja a Szovjetunió elleni támadást, az úgynevezett Barbarossa-hadműveletet. A dokumentumfilm személyes visszaemlékezéseken, katonai naplókon és civil leveleken keresztül mutatja be, hogyan készültek a háborúra a német és a szovjet oldalon egyaránt. Az izgatottság, a félelem, az ismeretlentől való szorongás, valamint a katonai és politikai vezetők győzelemre való várakozása uralta ezeket a napokat.
A harcok megindulása után soha nem látott brutalitással kezdődik a modern történelem egyik legpusztítóbb támadása: katonák százezrei esnek el, és a civilek is mindennapos rettegésben élnek. A Wehrmacht gyors előrenyomulását a civilek egy része felszabadítóként üdvözölte, főként a balti államokban és Nyugat-Ukrajnában, de néhány hét alatt véres valósággá vált a hadjárat: az SS és az Einsatzgruppen pogromokat és tömeges kivégzéseket hajtott végre, elsősorban a zsidóság ellen.
A frontról érkező naplók és emlékiratok alapján a Vörös Hadsereg tagjai gyakran küzdöttek önbizalomhiánnyal, vezetői káosszal, és a felszerelés, valamint az utánpótlás hiányával. A német katonák naplórészleteiből és a szemtanúk beszámolóiból megjelenik az embertelen bánásmód, a brutalitás és a rasszista propagandára építő háborús pszichológia is.
A film foglalkozik azzal, hogy miként próbálták a szovjet vezetők a nemzeti összetartozást erősíteni – például Sztálin rádióbeszédével, amelyben a „Nagy Honvédő Háború” eszméjét hirdette meg. Részletesen bemutatásra kerülnek a városok – Minszk, Kijev, Leningrád – eleste, a tömeges hadifogolysors, valamint a civil lakosság szenvedései.
Számos eddig kevéssé ismert szempont is felmerül: milyen volt a mindennapi élet a háború előrehaladtával, hogyan változott a propaganda hatása a társadalom hangulatára, és hogyan vezetett a frontvonal mögötti megszálló politika, valamint az öldöklő parancsok a nácik tömeggyilkosságainak kiterjedéséhez.
