Az űrruha nélkülözhetetlen eszköz minden űrhajós számára: egyszerre nyújt védelmet a vákuum, a szélsőséges hőmérséklet és a levegőtlenség ellen, miközben lehetővé teszi a kommunikációt és a mozgást is. Ennek a védőöltözetnek a fejlődése hosszú, izgalmas folyamat volt, amely során a repülés hőskorának pilótái és mérnökei folyamatosan küzdöttek a légköri határok átlépésével.
Az első kezdetleges túlnyomásos öltözetektől indult a kaland, amelyeket már a harmincas években fejlesztettek ki nagy magasságban repülő pilótáknak. Ezekből fejlődtek ki azok a hadászati és kémrepülőgépekhez szükséges bonyolultabb védőruhák, amelyek már részleges vagy teljes túlnyomás alatt tartották az emberi testet. Az X-15-ös repülőgép például új, nitrogénnyomású öltözetet kívánt, amely előfutára lett a későbbi űrmissziók ruháinak.
Az űrverseny kirajzolta a fejlesztés irányát: a Szovjetunió és az Egyesült Államok egymást túllicitálva mutatták be az új technológiákat. Izgalmas kérdés volt, hogyan oldják meg például a hőszabályozást, a mozgás szabadságát vagy a hosszabb űrséták során fellépő problémákat. Cserélődő gyártók és új anyagok jelentek meg, az űrhajósok igényei folyamatosan alakították az öltözetek dizájnját.
A holdraszállás kihívásai új, önellátó élettámogató egységeket, strapabíróbb anyagokat követeltek, míg a nemzetközi együttműködések (mint a Nemzetközi Űrállomás program) tovább árnyalták a ruhafejlesztés szempontjait. Hogyan alkalmazkodnak a különböző nemzetek technológiái egymáshoz? Hogyan teszik lehetővé a jövő űrruhái a marsi felszínen vagy hosszú űrutazásokon dolgozó személyzet túlélését és munkavégzését?
