2019 januárjában a New Horizons űrszonda sikeresen áthaladt a Kuiper-öv sötét vidékein, eljuttatva hozzánk az első közelképeket egy rejtélyes, ősi objektumról, az MU69-ről. Ez a távoli, fagyos égitest valódi időutazásnak számít a Naprendszer gyökereihez, hiszen ősidők óta szinte érintetlenül őrzi a bolygókezdemények múltját.
A képek alapján két kisebb égitest rendkívül finom egybeolvadása tárul elénk, ami új kérdéseket vet fel a bolygóképződés egyes szakaszairól. Hogyan lehetséges, hogy nem minden objektum ütközik óriási erővel, hanem néha lassan, szinte finoman kötődnek össze? A gravitáció és a jég közötti kölcsönhatás lehetett az összetapadás kulcsa, ami lehetővé tette a planeteszimálok egyesülését.
Közelebb kerülhetünk annak megértéséhez is, miként növekedtek ezek az ősi alkotóelemek bolygókká. A korong belső régiója kaotikus és viharszerű hely lehetett, ahol kisebb égitestek sorozatos összeolvadása eredményezte az első bolygómagokat. Felmerül a kérdés: vajon miért lettek a külső bolygók óriások, míg a Naphoz közelebb eső társaik kisebbek maradtak?
A magyarázatok keresése során szóba kerül a fagyvonal, ami meghatározza, hogy egy adott távolságon túl a víz és egyéb anyagok már szilárd halmazállapotban maradhatnak, így bővebb készlettel szolgálnak a bolygóképződéshez. Ez a plusz anyagmennyiség és tapadóképesség az óriásbolygók keletkezését is gyorsíthatta, azonban a tudósok új problémát fedeznek fel, amikor a Jupiter kialakulását próbálják megmagyarázni: hogyan zajlott le a gázóriás felépítése, miközben a Nap már egyre több gázt fújt ki a rendszerből?
