Érdekes párhuzamokat fedezhetünk fel az írás és az építészet között: mindkettő a folyamatos szerkesztés és tökéletesítés művészete, ahol a végeredménynek természetesnek és magától értetődőnek kell hatnia. Különböző nézőpontok ütköznek arról, mitől válik valaki jó építésszé – ebből izgalmas viták születnek szakmai körökben is.
A beszéd rávilágít arra, hogy az építészeti oktatás elsősorban grafikai, vizuális készségekre helyezi a hangsúlyt, ezért háttérbe szorul a világos, közérthető írásbeli kifejezőkészség fejlesztése. Felmerül, vajon elég, ha egy épület ‘magáért beszél’, vagy szükség van arra is, hogy az alkotó gondolatait leírjuk?
Szó esik a gyakorlati oldalról: az építészeknek számtalan helyzetben kell írniuk – tervezési programot, helyszínjelentéseket, hivatalos dokumentumokat. Ezekben az esetekben a pontos, egyértelmű írás elengedhetetlen az együttműködéshez és a jogi megfelelőséghez.
Felmerül az írás filozófiai és elméleti szerepe is: hogyan segíti a leírás az épített környezet megértését, a saját munkánk vagy mások alkotásainak kritikáját? Hogyan járul hozzá az írás ahhoz, hogy az építészek a társadalmi gondolkodás alakítóivá váljanak?
Történelmi példák – mint John Ruskin vagy Le Corbusier művei – mutatják, hogy egy-egy jól megírt esszé vagy elvgyűjtemény képes forradalmasítani az építészeti gondolkodást. Kérdés, mennyiben kulcsfontosságú az írás az építészek szakmai érvényesüléséhez és gondolatiságuk örökítéséhez.
