2009-ben Cambridge-ben Stephen Hawking, a világhírű fizikus, különös partit rendezett: csak olyanok voltak hivatalosak, akik képesek az időutazásra. Az ötlet célja az volt, hogy tesztelje, vajon tényleg léteznek-e időutazók, akik visszautazhatnak az esemény időpontjára. Meghívókat is kiküldött, de csak a buli után, hogy kizárólag jövőből érkezők jelenhessenek meg.
Az esemény kapcsán a videó felveti: vajon ebből levonható-e bármi az időutazás lehetőségeiről, vagy csak arról árulkodik, hogy Hawking partijaival kapcsolatban nem volt jó híre a jövőben? A kérdés nyitva marad, és a műsor provokatív módon rámutat, hogy a mindennapi időérzékelésünk már önmagában is egyfajta időutazásnak tekinthető – amikor percekről, órákról, sőt egész életünkről gondolkodunk.
Ezt követően a műsor Albert Einstein forradalmi felismeréseiről beszél, amelyek szerint a tér és az idő nem választhatók külön: együtt alkotják a négydimenziós téridőt. Mozgásunk a térben befolyásolja, hogy hogyan haladunk az időben, amit a tudósok idődilatációnak neveznek.
A bemutatott példák között szerepel Scott Kelly asztronauta és ikertestvére, Mark, akik egy tudományos kísérletben vettek részt: Scott egy évet töltött rendkívül gyorsan haladva az űrben, míg testvére a Földön maradt. Eközben Scott valóban valamivel lassabban öregedett, mint testvére, még ha csak egy egészen parányi eltérésről is van szó.
A műsor tovább boncolgatja, milyen sebességgel kellene haladnunk, hogy jelentős időugrást éljünk át – például mennyire közel kellene jutnunk a fénysebességhez. Kiderül: ilyen extrém utazás energiakövetelménye meghaladja jelenlegi lehetőségeinket, sőt, fizikai törvényeink is akadályokat állítanak.
Végül felmerül, hogy a nagy tömegű objektumok – például bolygók vagy csillagok – gravitációja is befolyásolja az idő múlását. Ahogyan közelítünk egy ilyen testhez, időnk ténylegesen lassabban telik, de vajon jelentheti ez a kulcsot a múltba való utazáshoz? A válaszokat és további elméleteket tovább boncolgatja a videó.
