Európa gazdasági szerkezetének jelentős átalakulása, különösen az ipar szerepének csökkenése, évek óta vitákat és aggodalmakat vált ki a kontinens vezetőiben. A feldolgozóipar részesedése a GDP-ből és a foglalkoztatásból fokozatosan visszaesett, miközben az olyan országok, mint Lengyelország, jobban megőrizték gyártókapacitásaikat, mások – például Spanyolország és Franciaország – érzékeny veszteségeket szenvedtek el.
A geopolitikai feszültségek, a világjárvány, valamint a külkereskedelemtől és importáruktól való függőség növekvő tudatosodása új lendületet adott az ipar megerősítésének szükségességének. Sokan úgy vélik, hogy az erősebb hazai gyártási kapacitás alapvető fontosságú lenne Európa gazdasági biztonsága szempontjából – ám a helyzet árnyaltabb annál, mint elsőre tűnik.
Az Ipari Gyorsító Törvény (IAA) éppen ezt próbálja orvosolni, konkrét célkitűzésekkel: például a gyártóipari GDP-arány visszaemelésével, vagy a beruházások ösztönzésével bizonyos kulcsfontosságú szektorokban. Azonban a tervezet szigorú kritériumokat szab a külföldi befektetések és a „made in EU” előírások terén, ami élénk vitát váltott ki szakmai és politikai körökben. Ezek az előírások különösen Kína dominanciájára reagálnak, és Európa zöldátmeneti törekvéseivel is összefeszülhetnek.
További kérdéseket vet fel, vajon reális-e a kitűzött célok elérése, illetve nem jelent-e túl nagy kompromisszumot a gazdaság rugalmassága vagy a fenntarthatósági ambíciók rovására. Mindezek mellett megtudhatjuk, miért egyre több európai vállalat ötvözi a gyártást a szolgáltatásokkal, hogyan alakulnak a támogatások, valamint milyen következményei lehetnek a piac védelmének hosszú távon az energiapolitikára és a költségvetésre nézve.
