Az emberi nyelv eredetének megértése izgalmas kihívás, hiszen maga a nyelv nem hagy hátra régészeti nyomokat – nincsenek „fosszilizálódott mondatok”, amelyekből pontosan leolvashatnánk, mikor és hogyan alakult ki beszédünk.
Az összeállítás bemutatja, hogy a kutatók különféle tudományos módszerekkel próbálnak közelebb jutni a válaszhoz: például a szimbolikus gondolkodás, az emberi anatómia és az öröklött genetikai adottságok tanulmányozásával keresik a nyelv fejlődésének nyomait. Felmerül, hogy milyen tulajdonságok tesznek egy kommunikációs rendszert valóban „nyelvvé”, és miben különbözünk az állatok kommunikációjától.
Felvetődik a kérdés, vajon a nyelvi képességek folyamatosan, apró lépéseken keresztül, vagy inkább hirtelen, az evolúció melléktermékeként alakultak ki. Régészeti leletek – például díszített kagylók, szimbolikus mintákkal ellátott tárgyak – és anatómiai sajátosságok, mint a hangképzést és hallást lehetővé tevő testrészek formája, kulcsfontosságú szerepet töltenek be ebben a kutatásban.
Ugyanakkor a genetika is bekapcsolódik a történetbe: egyes gének, például a FOXP2 gén, a beszéd kialakulásával hozhatók kapcsolatba. Mindezen adatokból a tudósok próbálják meghatározni, hogy melyik emberelődfaj rendelkezhetett már a beszéd képességével, és mikorra tehető a nyelv megjelenése. A történetben végig jelen van a bizonytalanság, és az is, hogy a végső válasz valószínűleg örökre rejtély marad.
