1969. július 20-án először lépett ember a Hold felszínére, de ez a történelmi esemény nem volt veszélytől mentes. A küldetés során számos műszaki kihívással kellett szembenéznie a csapat tagjainak, kezdve a holdkompból való kilépés veszélyeitől a súlyos sugárzásig és mikrometeoritok becsapódásáig.
Az A7L űrruha mérnöki csodaként védte az asztronautákat a rettenetes hőmérséklet-ingadozásoktól, az extrém sugárzástól és a Hold porától. A ruha számos rétegből és speciális anyagból állt, például arany bevonatú sisakrostélya nemcsak a fény ellen védett, de egy új vizuális élményt is biztosított viselőjének.
A tudományos munka középpontjában az első kőzetminták gyors begyűjtése és speciális kutatási műszerek, például a lézertükrök és szeizmométerek elhelyezése állt, melyek akár a Hold mozgását vagy a meteorit becsapódások nyomait is vizsgálni tudták. Ezeknek az adatoknak hála ma már tudjuk, hogy a Hold folyamatosan távolodik a Földtől, illetve hogy aktívan remeg a belső szerkezete miatt.
Az asztronautákat új és váratlan jelenségek is érték az űrutazás során: például a kozmikus sugárzás által okozott fényvillanásokat tapasztaltak csukott szemmel is. A visszatéréskor a korabeli mérnöki innovációknak – mint az ablációs hőpajzs és a precízen meghatározott légköri belépési szög – köszönhetően élve vészelték át a Földre vezető hő- és gyorsulási terheléseket.
Bizonytalan volt, vajon lehet-e élet a holdporban, ezért a hazaérkezett legénységnek karanténba is kellett vonulnia. A több mint húsz kilogrammnyi holdkőzet azonban máig meghatározza Naprendszerünk múltjáról alkotott ismereteinket, és a Hold-misszió öröksége jelenleg is formálja a tudományt és a technológiát.
