Az Analogue 3D konzol mélyreható áttekintésében a szerző személyes szemszögből ismerteti, hogyan ismerkedett meg a Nintendo 64 világával, amelyhez korábban főleg emulációs eszközöket használt. Az Analogue 3D, mint FPGA-alapú konzol, célja, hogy ciklus-tökéletes hardveres megoldásként hitelesen futtassa az eredeti N64 játékokat, modern kiegészítőkkel – például 4K HDMI kimenettel – ötvözve.
Részletesen vizsgálja a hardvert, kiemelve a letisztult formavilágot, az eredetihez hasonló, de modernizált dizájnt, valamint a doboz tartalmát. Megemlíti, milyen könnyen tisztítható, de felhívja a figyelmet a fekete modell ujjlenyomat-gyűjtési hajlamára és a tartozék USB-C töltő előnyeire.
A vezérlők tekintetében összehasonlítja az eredeti Nintendo 64 kontrollert és a kifejezetten ehhez a konzolhoz tervezett 8BitDo 64 Bluetooth-kontrollert, amely a klasszikus dizájnt modern technológiával és jobb analóg rugalmassággal ötvözi. Felmerülnek kérdések a többjátékos élményről, a gombkiosztás megszokásának nehézségeiről, illetve a kontroller párosításának folyamatáról.
Az áttekintés kitér a játékbeszerzés hátulütőire, a használt piac magas árára és a régiózár hiányára, amelynek köszönhetően japán verziókhoz is könnyen hozzá lehet jutni. Alternatívaként bemutatja a flash kártyás megoldásokat – Everdrive és Summer Cart 64 –, rámutatva a különbségekre, előnyökre, valamint kompatibilitási kérdésekre.
Az operációs rendszer egyszerűségét és a különféle képi megjelenítési módokat (BVM, PVM, CRT, scanline, clean) elemzi, amelyek segítségével minden felhasználó beállíthatja a kívánt retró vagy tiszta képi világot. Felveti, hogy ezek a képmódok milyen eltérő vizuális élményt kínálnak, és mennyire hűek az eredeti hardverhez.
Összehasonlítja az Analogue 3D-t az eredeti hardverrel és a szoftveres emulációval olyan szempontok alapján, mint időzítési pontosság, bemeneti késleltetés, képi hűség és képkockasebesség, miközben különböző tesztjátékokat használ (pl. F-Zero X, Mario Tennis, Paper Mario, Killer Instinct Gold). Felmerül a kérdés, hogy az FPGA hardveres ciklus-tökéletessége mennyire nyújt autentikus élményt, és kibővíthető-e a jövőben több rendszer támogatásával.
Végül a személyes élmények között szerepel a Banjo-Kazooie vezérlési mélységének újrafelfedezése és az Ocarina of Time eredeti tempóval való élvezete – kérdéseket vetve fel arról, mennyire befolyásolja a hardver az általános játékélményt és nosztalgiát.
