Az AI – mesterséges intelligencia – fejlődését gyakran ünneplik, mint modern csodát, amely segítheti a klímaváltozás elleni harcot, forradalmasíthatja a tudományt, és képes új megoldásokat kínálni a társadalom számára. Kevesen gondolnak azonban bele, milyen emberi és környezeti árat kell ezért fizetni.
Az adathalmazokat, amelyekre az AI rendszerek épülnek, világszerte több százezer dolgozó – sokszor nehéz körülmények között élő emberek – hozzák létre, akik gyakran alacsony bérezés mellett, monoton vagy éppen traumatizáló munkakörnyezetben dolgoznak. Az adatjelölők, tartalommoderátorok történetei rámutatnak a rejtett emberi munkára, amely nélkülözhetetlen az AI működéséhez. Az elvégzett feladatok súlyos mentális terheket róhatnak a munkavállalókra, különösen akkor, amikor az annotált tartalom erőszakos, toxikus vagy felkavaró jellegű.
Nemcsak az emberi erőforrás, hanem a bolygó természeti kincsei is a mesterséges intelligencia fejlesztésének alapját képezik. Az eszközök és adatközpontok működtetéséhez hatalmas mennyiségű villamos energia, víz és ritka ásványi anyag szükséges, amelyek kitermelése komoly környezeti terheléssel jár. Mindez felveti a kérdést: mennyit vagyunk hajlandóak áldozni a technológiai fejlődés oltárán?
Etikai dilemmák sorakoznak fel a videó során: a globális Délen élő munkások kizsákmányolása, a munkavállalói jogok hiánya, valamint az AI-t fejlesztő nagyvállalatok felelőssége. Vajon kikényszeríthető lenne átláthatóság és méltányosabb bánásmód a technológiai óriásvállalatoktól, vagy a rendszer belső logikája éppen az olcsó, láthatatlan munkaerő és környezeti erőforrások kihasználására épül?
Az AI fejlesztésébe ágyazott, gyakran rejtett ideológiák is előtérbe kerülnek. A transzhumanizmus, a hosszú távú gondolkodást hirdető elméletek és a világmegváltó, halhatatlanságot ígérő technológiai utópiák mind-mind befolyásolják a döntéshozókat. De kinek az érdekét szolgálja mindez, és ki fizeti meg az árát? A dokumentumfilm végigvezet a láthatatlan társadalmi és környezeti költségeken, és elgondolkodtat arról, valóban szükség van-e egy újabb technológiai forradalomra – vagy inkább fel kellene tennünk a kérdést: meddig mehetünk el, mielőtt visszafordíthatatlan károkat okozunk?
