Elemző hangvételű kritika foglalkozik az Avatar-sorozat legújabb részével, kiemelve azokat az ellentmondásokat, amelyeket sok filmrajongó és kritikus azonosít a szériában. A látványvilág elismerésétől indulva szembeállítja a vizuális élményt a gyenge, ismétlődő forgatókönyvi megoldásokkal.
Többször felmerül a kérdés, miért vonzóak ezek a filmek a közönség számára, annak ellenére, hogy a történeteket és a karaktereket sokan sablonosnak és közhelyesnek tartják. Az alkotó a hosszú játékidőre, a klisés témákra és karakterekre, valamint az újítás hiányára helyezi a hangsúlyt.
Érdekfeszítő felvetés, hogy a nagy költségvetésű filmek, mint az Avatar, miért részesülnek előnyben az eredetibb, kísérletezőbb produkciókkal szemben. Emellett szó esik arról is, mennyire ismétlődnek az Avatar-univerzum motívumai, illetve a környezetvédelem és a technológia ellentétpárja, amit egyszerű üzenetként tálalnak újra meg újra.
Az elemzés során a szerző több másik filmes példát, illetve hasonló témájú alkotást is említ, tovább árnyalva az összevetést, miközben a saját élményén keresztül teszi fel a kérdést: van-e értelme az Avatar-filmeknek ebben a formában?
