Az elmúlt években a munka világában egyre inkább előtérbe került az automatizálás fogalma, különösen az úgynevezett „automatizációs szikla” jelenség. Ezalatt azt értjük, amikor bizonyos feladatok vagy munkafolyamatok hirtelen teljesen gépesítve lesznek, és ezzel emberek tömegei veszíthetik el munkájukat egy adott területen – de ez nem egyszerre történik az egész gazdaságban, hanem áramlatokként, lépésről lépésre.
Az iparági példák között találjuk a Klarna ügyfélszolgálati AI-jának bevezetését, amely néhány hét alatt több millió ügyfélkapcsolatot vett át embertől gépnek. Ugyanígy a Duolingo nyelvtanítási folyamataiban vagy a Goldman Sachs dokumentum-előállítási gyakorlatában is kulcsfontosságú szerephez jutottak az automatizált rendszerek. Ezekből kiderül, hogy a mesterséges intelligencia és a szoftverrobotok nemcsak gyorsabbak, hanem skálázhatóságuk révén egyszerre nagy mennyiségű munkát képesek elvégezni.
A kérdés azonban felmerül, hogy mindenhol valóban tökéletesen működik-e az automatizáció, vagy vannak akadályok és kihívások? Előfordult már, hogy a túl gyors átalakítás visszaütött, mint például az ausztrál bank hangalapú ügyfélszolgálati robotja esetében, ahol végül vissza kellett venni az elbocsátott dolgozókat.
A munkaerőpiaci statisztikákban is láthatóvá válik az átalakítás: egyes munkakörökben a foglalkoztatás jelentősen csökken, míg más területeken nő vagy stagnál. Eközben a fiatalabb munkavállalók különösen érzékenyen reagálnak a változásokra.
E széttartó folyamatok felvetik a kérdést: hogyan alakul át a társadalom és a gazdaság, ha egyre több helyen már nem az emberi munka lesz a termelés szűk keresztmetszete? Milyen szerepe lesz a tulajdonosi szemléletnek a jövő gazdaságában, és vajon mindenki számára nyitva állnak-e ezek az új csatornák?
