1941 nyarán az Egyesült Királyság és a Szovjetunió között új típusú együttműködés kezdődött, amikor a brutális német támadás alatt a britek minden lehetséges eszközt igyekeztek megmozgatni, hogy segítséget nyújtsanak a kommunista szövetségesüknek. Ekkor született meg az arktiszi konvojok ötlete: létfontosságú ellátmányokat szállító hajórajok indultak útnak Angliából, rettegett tengeri útvonalakon keresztül, a fagyos, ellenséges sarkvidéki vizeken át az északi orosz kikötők felé.
A logisztikai kihívások óriásiak voltak: a németek által megszállt Norvégia partjai mentén, veszélyes vizeken, jeges és viharos tengeren kellett eljutniuk Murmanszk vagy Arhangelszk kikötőibe. Közben a német haditengerészet, U-bootok, repülők, valamint az extrém időjárás jelentettek állandó veszélyt. A téma azt is tárgyalja, hogyan váltak ezek a műveletek a szövetségi kapcsolatok fontos politikai és morális szimbólumává, bemutatva, hogy milyen áldozatokat követelt a hadi segítségnyújtás mindkét fél részéről.
Interjúk révén megismerhetjük, milyen volt a hétköznapi matrózok vagy tengerésztisztek valósága – gyakran civilek, akik a túlélésért küzdöttek a dermesztő hidegben, szinte teljes elszigeteltségben, óráról órára számolva a jégverés, támadások és hajótörések veszélyeivel. Szó esik azokról a múzeumokról és emlékművekről is, amelyek ma őrzik ezeknek az embereknek buzgó helytállását, hősiességét, illetve arról, hogyan változott a szövetségesek stratégiája és utánpótlása a háború folyamán.
